A szín

A szín egy érzet, amely az agy reakciója a fényre. Az elektromágneses sugárzás emberi szem által látható tartományba eső részére érzékeny a szem retinája, de a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál, ez okozza a különböző színüket. Háromfajta érzékelő sejtet lehet megkülönböztetni, melyek érzékenysége a vörös, a zöld és a kék színeknél a legerősebb. A látórendszer fontos tulajdonsága a színállandóság, tehát az agy a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, a környezethez hasonlítva.

Egy szín származhat monokromatikus fényből, ha egy adott hullámhosszúságú fénysugarat észlelünk, vagy több fény keverékéből, ha több különböző hullámhosszúságú fénysugár összességét érzékeljük. A szemünk ugyanúgy sárgának érzékeli a sárga színnek megfelelő hullámhosszú fényt, mint a vörös és a zöld színeknek megfelelő hullámhosszú fények keverékét stb. Vannak színek, amelyeknek nincs monokromatikus megfelelője, csak színkeveréssel állíthatók elő, például a bíbor.
Azt a színt, amely a teljes spektrumon azonos intenzitású, fehérnek nevezzük. Mivel a legtöbb élőlény, így az emberek látása is a Nap spektrumához igazodott, az érzékelés szempontjából a Napból érkező fényt is fehérnek nevezhetjük, noha ez csak a látható tartományban egyenletes.
A fekete színt nem fény váltja ki, hanem a fény teljes hiánya.

Színek, színrendszerek
A színek kapcsolatrendszerét általában színkörrel illusztrálják. Az alapkategóriák a következők: elsődleges színek a vörös, kék, sárga. Elvben minden szín előállítható belőlük. A másodlagos színek két elsődlegesből jönnek létre, a harmadlagosak pedig egy elsődleges és egy másodlagos színből. Ismert még két további csoportosítás is a tónusértékek alapján: a világos színárnyalat, amely fehér hozzáadásával keletkezik, és a sötét színárnyalat, amelyhez feketére van szükség. Fontos alapfogalom a komplementer (kiegészítő) színek, amelyek a színkörben egymással szemben helyezkednek el. Összekeverve kioltják egymást, semleges szürkét adnak. Egymás mellé helyezve viszont kölcsönösen fokozzák egymás telítettségét, így élénk kontrasztot képeznek. Diszharmonikusnak általában azokat a színeket érezzük, amelyeknek közös tulajdonságaik vannak, például az élénk rózsaszín és a gesztenyebarna - mindkettő a vörös származéka. Egy diszharmonikus színt használhatunk egy másik kiemelésére, de nagy felületen inkább ütik egymást.
Megkülönböztetünk még meleg, illetve hideg színeket, amelyeket elválasztó tengely a sárgát és ibolyát összekötő egyenes. A legmelegebb szín a vöröses-narancs, a leghidegebb a kékeszöld.

A Goethe által felállított hatrészes színcsillagot fejlesztette tovább a tizenkét színű kromatikus színkörre Hölzer, ami több ország színszabványának az alapja. A színek síkon kívüli fényábrázolásában több neves fizikus, nyomdász és művész készített térábrázolást, a kettős kúpot Ostwald, a hengeres testet Munsell (amire a mai nyomdai színszabványok épülnek), a színgömböt Runge, majd Schrödinger a színkúpot.
Mindnyájan felismerték, hogy a színek és a színkeverés tudományos vizsgálatához nem elég a színek beosztására a sík, ki kell lépni a térbe. Ezen térbeli színrendszer elképzeléseknek se szeri, se száma.
A színek rendszerszerű elhelyezkedését a síkban a CIE színháromszög (1931) szabványosította Grassmann törvényei alapján. Itt a megadott „x” és „y” koordinátapontok egzaktul jelölik a színt. Ezzel vált lehetővé a színek mérése és analizálása.
Újabban a nyomdaiparban az egységes színkezeléshez a GretagMacbeth egy szín koordinátarendszert hozott létre, melyen a síkhoz képest a függőleges középponton átmenő egyenes negatív irányában a sötétedést, míg pozitív irányban a világosodást jelöli.

Pantone színek
A sokszorosító- és nyomdaiparban, valamint a festékgyártásban a Pantone Matching System (1963) színtáblázat foglalja el az egységesített színmeghatározást. Ez a rendszer közel ezer Pantone számmal kódolt színt különböztet meg. A színminta etalont tartalmazó négyzeteken kívül szerepel a szín kódszáma, a színenkénti keverés százaléka a négy nyomdai alapszín (CMYK) sorrendjében.
Egy új színrendszer megalkotásának azért vannak magyar résztvevői is. A COLOROID színrendszer megalkotója Nemcsics Antal professzor, festőművész és Neumann László matematikus. Színrendszerük több mint húsz éve számos ország szabványa, míg saját hazánkban csak 2002-ben vált azzá. COLOROID rendszerükben a színeket számokkal lehet meghatározni, amiket tárcsák beállításával, mérőműszerek mellőzésével lehet használni.

A színkeverés két elterjedt módszere az additív (RGB) és a szubsztraktív (YMC) színkeverés.

RGB színrendszer
A számítógép színmegjelenítése, működéséből adódóan az additív színkeverést alkalmazza.
A fényszínek csak átvilágítva (monitor, tv-képernyő), illetve vetítve hozhatók létre.
Minden szín leírható a vörös, a zöld és a kék (azaz a RED-GREEN-BLUE) árnyalataival, ezért a gyakorlatban egy adott színt a számítógépen az RGB értékekkel adhatunk meg, az RGB sorrendet alkalmazva.

Az additív színkeverés során a keverékszín monokróm fényforrások fényének egymásra vetítésével áll elő. Alapszínei a vörös (red – R), zöld (green – G) és a kék (blue – B).

CMYK színrendszer
Nevét onnan kapta, hogy az egyik színhez kevert másik szín bizonyos fénysugarakat kivon az előbbiből. Vannak színek, melyek a fehér fény spektrumában önálló hullámhosszal nem szerepelnek, így ezen színek valamely szín kivonásával állíthatók elő.
Ilyen a hat kibővített alapszínben megtalálható bíbor (Magenta – nemzetközi rövidítése M), mely a folyamatos színképből a zöld (Green – nemzetközi rövidítéseG) fény kivonásával képezhető, azaz állítható elő. Ugyanígy van olyan szín, ami a három másodlagos, azaz szubtraktív kékeszöld–bíbor–sárga (angol szavainak rövidítéséből CMY) színeknek különböző százalékú keverésével és a fekete (angolul blacK, nemzetközi rövidítése K) százalékos sötétítésével érhető el. A nyomdaiparban a K betűs rövidítést az angol Key (kulcs) szónak tulajdonítják, mert hosszú ideig ezt a színt használták az indító passzer színeként, így ehhez állították a többi színnyomatot.

Vannak színek, melyek a fehér fény spektrumában nem szerepelnek, így a szubsztraktív színkeverés során ezen színek valamely szín kivonásával állíthatók elő. Alapszínei a sárga (yellow – Y), bíbor (magenta – M) és a cián (cyan – C). Szokás hozzáadni még feketét is a telítettség növelése érdekében. Általában a nyomdaiparban használatos. Mivel a két keverési mód nem ugyanazokat az árnyalatokat eredményezi, gyakran előfordul, hogy mást látunk a képernyőn és mást nyomtatáskor Az additív és kivonó színek komplementer színek. Bármely színrendszer 2-2 alapszínét összekeverve a másik rendszer egyik alapszínét kapjuk.

Más szavakkal léteznek generatív alapszínek: amelyekbõl fizikai vagy pszichológiai úton a színek széles sorozatát lehet létrehozni, ezek a kék, a vörös és a zöld.Valamint elemi alapszínek: alapvetõ tiszta színek, amelyekre a látóérzék építi fel perceptuálisan a maga színösszeállításainak szervezetét, ezek a sárga, a kék és a vörös.

A generatív alapszíneket az additív vagy összeadó színkeverésnél (ahogy a fény keveredik pl. projektor) értjük, míg az elemi alapszíneket a szubtraktív vagy kivonó színkeverésnél (ahogy a festék színeit kapjuk).

Szín.lap.hu:
Színtudomány témakörébe vágó tudományos és ismeretterjesztő honlapok, elsősorban magyar nyelven.

>> Az összes "html szín név" (és annak RGB kódja)

Tekintse meg referenciáinkat a következő linken >> www.logoterv.hu/magyar/oldalak/portfolio